Hullámvasút

Jövő héten jön haza Apa. Már nagyon várom, néha könnyebb, néha nehezebb, most úgy érzem, nagyon nehéz. Minden nap beszélünk telefonon, de valahogy nem az igazi...Egyre többet gondolkozok rajta, meddig fogom/fogjuk így bírni, olyan az egész, mint valami érzelmi hullámvasút. ha fent vagy, minden könnyűnek tűnik, szinte repülsz, minden olyan, mint egy csettintés, minden megy a maga útján...de ha zuhansz, kicsúszik a lábad alól a talaj, és elfogy az erőd....csak sírni lenne kedved. Hanna az egyetlen kapaszkodó, miatta ki kell bírni, ő nem láthat sírni....De amikor elalszik, és egyedül maradok az összes gonddal, és a fáradsággal, tudva, hogy éjszaka senki nem kel fel hozzá csak én, és hogy reggel egy új nap kezdődik, ami jót is hozhat, de rosszat is, akkor nagyon nehéz.. Jó lenne újra osztozni mindenben, mert ha megosztjuk az örömöt, akkor az kétszeres öröm, ha a gondot megosztjuk, fele gond...Egyedül Hanna, és a készülődés öröme tudja a vasúti kiskocsit felfelé lökni... Talán idővel könnyebb lesz.....Hiszen a boldogságom fele mindennap itt van velem, csak a szívem másik fele hiányzik....